Az idei európai diáksportnap szeptember 24-én
volt megrendezve iskolánkban.P
Nagyon
örülök, hogy ilyen nagy létszámban megjelentek a diákok. Az első és a harmadik
évfolyamon kívül mindenki részt vett az eseményen. Ezt a sportnapot a kollégák
segítsége nélkül nem lehetett volna megvalósítani, ezért hálás köszönet érte. 10:00-
kor volt a gyülekező a műfüves focipályán. Az diákok a tanárok vezetésével elfoglalták
a helyüket. A rövid nyitó beszédemet követően megkezdtem az össznépi Aerobik
edzést, ahol a tanulók és a pedagógusok is kivették a részüket. Az edzés 15
percig tartott, amit mindenki nagyon élvezett. Nagyon jó volt a hangulat
mindvégig és örömmel jelentem ki, hogy mindenki kitartóan csinálta végig velem
együtt az ugráló-szökdelő feladatokat. Ezt az izzadt pólók, a sportnapról
készült rövid videók és képek bizonyítják.
A zenés megmozdulást követően a felsős
tanulók 2021 métert futottak az iskola körül. Összesen 9 segítő tanár volt,
akik a járda szélén álltak a bójákkal kijelölt helyeken, szabadon hagyva a
járdát a futók számára. Az ötödik és a hatodik osztály futotta először le a
távot, majd pedig a hetedik és a nyolcadik osztály. Nagyon izgalmas volt a
”futóverseny”.
A diákok végig buzdították egymást. Lefutották becsületesen a
három kört. Ezért mindenkit dicséretben részesítettem testnevelésből. Én minden
egyes résztvevőre nagyon büszke vagyok és remélem, hogy jövőre még többen el
fognak jönni, hogy közösen ünnepeljük meg ezt a napot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése