Az iskolagyümölcs programról általában
Már harmadik éve hogy az Európai Unió kezdeményezésével elindult ez a program. A korábbi iskolatej programhoz hasonlóan ez is egy igen jó kezdeményezés. A program keretében az általános iskolákban elsőtől a negyedik osztályig minden kisdiák
kap naponta egy almát. Ezzel nem csak az a cél, hogy azoknak a családoknak segítsünk akik nem igazán tudják megvenni a gyümölcsöt, hanem az is, hogy a gyerekek étkezési szokásait átformáljuk. Segítünk megismertetni a gyerekekkel az
egészséges táplálkozás előnyeit, megismertetjük velük a magyar föld termékeit.
Megtanítjuk őket a magyar áruk szeretetére értékelésére. Ebben segítenek bennünket a tanárok, a szülők és maguk a gyerekek. Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni a munkáját, abban a reményben, hogy továbbra is támogatni fogják a
munkánkat.
Szeretnénk megismertetni őket termékeinkkel és azzal, hogy azok hogyan készülnek. Nem titkolt célunk az , hogy a fiatal generációt - már aki ehhez kedvet kap - a mezőgazdaságba csábítsuk, mert a szakma sajnos egyre öregszik.
Jogszabályok
50/2012. (V. 25.) az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló VM rendelet és az azt módosító 31/2013. (V. 2.) VM rendelet.
>> Az Iskolagyümölcs program hivatalos honlapja <<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése